Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.
A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

Cikkek

300px Penny black

Az első postabélyeg 1840. május 6-án került forgalomba Nagy-Britanniában. Nagy-Britanniában a 19. század elejére már annyira zavarossá vált a levelek kézbesítéséért fizetendő díjak rendszere, és annyira magasra emelkedtek a díjak, hogy a kereskedők és a tehetősebb emberek a posta kikerülésével, magánúton, esetleg felfogadott küldöncökkel juttatták célba leveleiket, ami a királyi posta számára jelentős bevételkiesést okozott. Drasztikusan egyszerűsíteni kell a díjszabási rendszert, és megfizethetővé csökkenteni a díjakat. 1839 nyarán kísérletképpen bevezették a távolságtól független 2 pennys díjszabást, majd 1840. január 10-én áttértek az 1 pennys díjra. Megoldandó volt még, hogy a levelekért előre fizetendő díjak lerovása céljából ne legyen szükséges minden alkalommal a postahivatalokat felkeresni. Ennek érdekében készíteni kellett egy nehezen hamisítható értékjegyet, amely a postahivatalokban előre megvásárolható, és amelynek a levélre ragasztásával hitelesen igazolható a postai díj kifizetése. A Times című lapban meghirdetett pályázatra mintegy 2700 pályamű érkezett, olykor igen ötletesek, de a zsűri nem talált közöttük igazán megfelelőt. Végül az első bélyeg, a „Penny Black” Henry Corbould grafikus rajzából született, amely William Wyon 1837-ben vert, az ifjú Viktória királynőt ábrázoló emlékérméje alapján készült. Az értékpapírok és bankjegyek nyomásával foglalkozó Perkins, Bacon és Petch cég részére az acélmetszetet Charles Heath és Frederick Heath vésnökök készítették.

Rowland Hill feljegyzései szerint a megfelelő papír és festék kiválasztásától kezdve sokféle technikai nehézséggel kellett megküzdeni, de végül 1840. május 1-jén megvásárolhatók lettek az első bélyegek, óriási érdeklődést és forgalmat kiváltva, noha a bélyeg hivatalosan csak május 6-án került forgalomba.

Mulatságos érdekesség, hogy az első bélyeg elkészítői túl jól végezték el a munkájukat. A postahivatalokban a levélre ütött bélyegző egyik célja, hogy regisztrálja a levél felvételének helyét és idejét; a másik, hogy a félig a bélyegre ütött bélyegzőlenyomat lehetetlenné tegye a bélyeg újabb felhasználását egy másik levélen. Nos, a Penny Black első sorozatai olyan jó minőségű nyomatok lettek, hogy a bélyegzőlenyomat lemosható volt róluk anélkül, hogy ez a bélyegen meglátszott volna, és így a bélyeget a levélről leáztatva újból felhasználhatták. A problémáról értesülve az újabb bélyegeken már gyengébb minőségű festéket használtak.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Postab%C3%A9lyeg)

Többen kérték, hogy segítsünk, mert bizonyos esetekben, a boríték lezárásakor, a felhasználó küszködik a ragasztócsík eltávolításával. Ha nem nálunk rendeli meg egyedi borítékját, ez előfordulhat, viszont a nálunk rendelt borítékok többsége vagy valódi szilikonos záródással, vagy un. "fingerliftes" ragasztóréteggel van ellátva. A mi általunk gyártott borítékokat bárki könnyedén le tudja zárni, mert a szilikonos papírréteg és a ragasztócsík között van hely alányúlni.

fluor boritekVilágújdonság!!!
A világon először, megkezdtük a fluoreszkáló borítékok sorozatgyártását. Az öt színben (sárga, narancs, piros, pink, zöld) kapható borítékokat első körben a három legnépszerűbb méretben gyártjuk, de igény esetén bővítjük a palettát. A világújdonság fluoreszkáló színű borítékok már rendelhetőek a http://unioprint.hu/webaruhaz és a http://szinesboritekok.hu webáruházakban!

gmapenvelopeTudtad?
Egy lelkes Google rajongó Nick Johnson 2010-ben egy megálmodott, (egy sajnos azóta sem működő ..) alkalmazást, ami térképes borítékot generál. A weboldalra (mapvelopes.com) be kell gépelni a feladó és a címzett nevét és címét, kiválasztani a kívánt boríték méretet és ráklikkelni a "generál" gombra. Ha minden jól menne, (korábban még működött, de azóta Google-ék átírták a kódokat ...) akkor a képen megjelenő borítékot lehetne összehajtogatni ... Reméljük felújítja valaki ezt a projektet ...

hala boritekHa már boríték ...
Tudtad? Az a bizonyos boríték, ami zsebből - zsebbe kerül az orvosnál, azért alakult ki, mert A II. világháború után még évekig a lakosság nagy részének nem volt egészségügyi biztosítása. A mezőgazdaság kollektivizálásakor egyetlen tollvonással kiterjesztették a társadalombiztosítást a lakosság jóformán minden tagjára. Tették ezt a feltételek biztosítása nélkül. Azt a súlyos feszültséget, amit az okozott, hogy a többletmunkát semmivel sem ellentételezték, úgy próbálták feloldani, hogy 1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága ülésén elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt tegyék borravalós szakmává az egészségügyet. (Ezt követően az Orvosegészségügyi Szakszervezet akkori elnökének javaslatára a borravaló kifejezést a hálapénz kifejezéssel váltották fel. (forrás: http://steierhoffer.blogspot.hu/2010/12/ii.html)

DMC Firewall is a Joomla Security extension!